Nicsak, ki beszél?- Egy példa nélküli állásfoglalás margójára
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség tragikomikusnak, megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Lapkiadók Egyesületének két vezetője a tagság megkérdezése nélkül foglalt állást törvényalkotási kérdésekben, a demokratikusnak egyáltalán nem nevezhető módon született felhívásban pedig éppen a jogállamiságért és a sajtószabadságért aggódik. Értelmezhetetlennek, sőt, példa nélkülinek tartjuk az olyan „állásfoglalást”, amelynek a végén frissítésben ismerik el, hogy annak tartalmával a szövetség több – köztük a legnagyobb – tagvállalata nem ért egyet.
Szövetségünk határozott véleménye, hogy az újságírás alapvető dolga a demokrácia őrzése és az igazság feltárása, nem pedig a törvénykezés, vagy az igazságszolgáltatás. Egy, a kiadókat tömörítő szakmai szövetség egyik fő feladata pedig az újságírók munkavégzésének biztosítása lenne, nem a nyílt politikai zsarolás.
A médiában érdekeltek szakmai szervezeteként ezúton támogatjuk azon vállalatok lépését, amelyek kilépésükkel a szakmai szövetség megtisztulását, a valódi érdekképviseletet segítik elő.