MÚOSZ: Érdekvédelem helyett biznisz
Székháza után üdülőjét is eladta az újságíró szervezet
A Magyar Nemzeti Média Szövetség (MNMSZ) fölemeli szavát az ellen, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székháza után áruba bocsátotta tihanyi üdülőjét is. A magyar újságírók elmúlt időkből ránk maradt szervezete ma az újságírótársadalom érdekképviselete helyett kizárólag a politizálásra és a bevételszerzésre összpontosít. Teszi ezt annak ellenére, hogy sajtóhírek szerint a saját tagságuk és elnökségük egy része is ellenezte az eladást, nyilván nehezen fogadva el elnöküknek azt az érvelését, hogy „veszteséges volt” az ország legdrágább nyaralóhelyén álló üdülő üzemeltetése.
A múltból örökölt vagyontárgyak következetes áruba bocsátása számunkra azt üzeni, hogy a MÚOSZ számára az érdekvédelemnél fontosabb a biznisz.
A MÚOSZ nem emeli fel a szavát, amikor politikusok és véleményvezérek újságírókat fenyegetnek. Hallgat, amikor szerkesztőségeket bírálnak szabad témaválasztásuk miatt. Néma marad, amikor Magyarországot a szakma mélypontját jelentő propagandaműsorokkal akarják befeketíteni külföldről. A MÚOSZ elnöke már olyan sajtóorgánumokat is támad, amelyekben a saját tagjai dolgoznak, ugyanakkor kézremegés nélkül írja alá a szervezet vagyontárgyainak elkótyavetyéléséről szóló dokumentumokat.
A MÚOSZ magát a Mikszáth Kálmán részvételével alapított Budapesti Újságírók Egyesülete utódjának tartja. A mikszáthi hagyatékból ugyanakkor mára úgy látszik, csak a legendás író hőseinek mindent felélő mentalitása maradt. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség álláspontja szerint a MÚOSZ mára mind szakmailag, mind erkölcsileg méltatlanná vált arra, hogy újságírószövetségnek nevezze magát.
Szervezetünk, az MNMSZ szolidáris az újságíró társadalmat érintő minden támadással, fenyegetéssel szemben, és ezt várja mindenkitől, aki az újságírók, a szakma érdekvédelmét hirdeti magáról.