Folytatódik a globális véleményterror – már a legnagyobb felvidéki magyar hírportál tartalmainak elérhetőséget korlátozza a Facebook
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség megdöbbenve tapasztalja, hogy a legnagyobb közösségi oldal már nemcsak a magyarországi, hanem a külhoni magyar konzervatív sajtó működését is önkényesen korlátozza.
A Facebook ezúttal a Ma7.sk tartalmait tette szinte elérhetetlenné követői számára. A portál tájékoztatása szerint október óta tart a folyamat, amelynek során drasztikusan lecsökkentették cikkeik eléréseit a közösségi oldalon.
Mindenki tudja, hogy a globális közösségi médiaszolgáltatók kulcsszerepbe kerültek a kommunikáció területén. Szövetségünk mindig is kiállt a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága mellett. Többször felhívtuk már a techcégeket, hogy hagyjanak fel az önkényes cenzúrával és dolgozzanak ki világos elveket a tartalmak szabályozására. Most sem hallgathatunk: követeljük, hogy a Facebook tegye világossá, milyen elvek alapján igyekszik korlátozni a Ma7.sk elérhetőségét, amennyiben pedig nem tud észszerű magyarázattal szolgálni, haladéktalanul hagyjon fel a legnagyobb felvidéki magyar hírportál cenzúrázásával.