A médiajog szakértőjeként foglal helyet az MNMSZ elnökségében a szervezet alelnöke, dr. Mayer Erika, aki 2022-ben, a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón a médiaszövetség egyik fontos szerepvállalásának, a médiamunkásoknak szóló jogsegélyszolgálatnak a meghirdetésével keltett komoly szakmai figyelmet. Mindez egyenes folytatása volt annak, hogy ugyanő 2018-ban, Kolozsváron a Kárpát Jogi Network életre keltését jelentette be. Az MNMSZ alelnöke interjújában a civil aktivitás lehetőségeiről, a hatályos médiajogi szabályozás korrekciójának szükségességéről, valamint a magyarság Kárpát-medencei egymással összetáruló médiatereiről is beszél.

MUNKATÁRSUNKTÓL

Mióta tagja a Magyar Nemzeti Médiaszövetségnek, s milyen reményekkel kapcsolódott be a szervezet munkájába?

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség alapítói közé tartozom, megalakulása óta ér az a megtiszteltetés, hogy a szervezet alelnöke lehetek. Tagja voltam a 2002-ben alakult Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének is, amelynek az MNMSZ ugyan nem jogutódja, de sok szempontból szellemi örököse. A MEÚSZ fontos történelmi küldetésének teljesülése után a nemzeti, konzervatív értékeket képviselő újságírók érdekképviseletére a korábbinál nagyobb léptékű keretet kívántunk létrehozni, olyat, amely a magyar nemzeti újságírókat határoktól függetlenül képviselő, támogató szövetséget tud nyújtani, így ebből a szándékból kiindulva kezdeményeztük az MNMSZ létrehozását 2017-ben. Az elmúlt öt év alatt bebizonyosodott, hogy szükség van ránk, szükség van arra, hogy az MNMSZ által képviselt értékek a szövetségi keretek között nagyobb hangsúllyal tudjanak érvényesülni. 

Miért van szükség Ön szerint egy még újabb médiaszervezetre, amikor a MÚOSZ után már megjelent a szakmánk munkatársaiból alakított újabb, a rendszerváltás szellemét kifejező több másik médiaszervezet is?

 A rendszerváltást követően gombamód szaporodtak a különféle civil szervezetek, közöttük kiemelkedően nagy számmal jelentek meg magukat újságíró, sajtó, vagy média szervezetnek címkézők is. Ezek közül mára jelentős számban megszűntek, de a bírósági nyilvántartásban még ma is 21 olyan civil szervezetet találunk, amelynek nevében az „újságíró” szót megtalálhatjuk, 20 olyan, amelynek nevében a „sajtó” szó szerepel, és további 88-at, amelynek nevében a „média” szót találjuk. E tömeget tekintve azonban gondoljuk át, hogy közülük hányról hallani, hány szervezet neve lehet ismerős a hírfogyasztó közönség számára, és különösen hány olyan szervezet van, amely közvetlenül az újságírók képviseletét látja el? 

A komoly történeti múlttal bíró Magyar Újságírók Szövetsége már egyre fogyó taglétszámmal, a szocializmusból átmentett ingatlanvagyonának értékesítéséből befolyt pénzeit felélve egyre inkább devalválódik. A MÚOSZ már régóta nem képviseli az újságírók összességét, csupán azok egy, értékrendjükben jól meghatározható csoportját. A MÚOSZ-t tehát már régóta nem tekinthetjük annak, aminek egykoron indult, „AZ” újságíró szervezetnek. A XXI. századra inkább jól körülhatárolható politikai érdekek által mozgatott civil szervezetté alakult, amint azt egyes megnyilvánulásaiból következtethetjük. Mindeközben az újságírói szakma egésze, és különösen a nemzeti értékrendet képviselő újságírók valódi érdekképviselet nélkül maradtak. Nagy szükség volt tehát arra, hogy létrejöjjön egy olyan médiaszervezet, amely az újságírók összességének képviselete mellett a médiatartalomszolgáltatás etikus, az emberi méltóságra fokozott figyelmet fordító színvonalának emelése mellett teszi le a voksát. Az MNMSZ minden megnyilvánulásában ezek az értékek mutatkoznak meg.

A kereskedelmi televíziózás és rádiózás megjelenésével elkezdett, majd a közösségi médiával a közönség figyelméért versengő kereskedelmi médiaszolgáltók egy része által mára etalonnak tekintett, a médiatartalomban szereplők és a nézők emberi méltóságát súlyosan sértő szint ellen valakinek fel kell emelnie a hangját. Nem hagyhatjuk, hogy a média ilyen mélyre süllyedjen a közönség ennél jobbat érdemel, így nekünk, az MNMSZ-nek nem csupán az újságírók, hanem az etikus, nívós tájékoztatásra és szórakoztatásra méltó közönség érdekeinek a védelmét is fel kell vállalnunk. Ezek után már nem az a kérdés, hogy miért van szükség az MNMSZ-re, hanem az, hogy miért nem előbb alakultunk meg. 

Ön nemcsak a médiaszakmában vállal közéleti szerepeket médiajogászként, hanem a jogásztársadalom civil önszerveződésének kimunkálásában is markánsan részt vesz a Kárpát-medencei Magyar Jogász Szövetség vezetőjeként. Ennyire hisz a civil érdekérvényesítés lehetőségeiben?

Ennyire hiszek abban, hogy bizonyos célok és értékek mentén érdemes összefogni az embereket, közös megmozdulásra biztatni őket, és attól a világ jobb lesz. Lehet, hogy csak egy kicsit, az is lehet, hogy nagyon. 

A szocialista diktatúra alatt a civil szerveződés a tiltott kategóriába tartozott, kivéve azt a néhány, az állampárt által kívánatosnak tartott és erősen kontrolált szervezetet, amely a diktatúra érdekeit szolgálta ki. A rendszerváltást követően az egyesülési jog és szabadság alkotmányos alapjoggá vált, mindenkinek joga lett egyesületet alapítani, abba belépni, illetve erre senkit nem lehet kötelezni. Számos jó példa mutatja azt is, hogy civil szervezeti, egyesületi keretek között bizonyos célokat hatékonyabban lehet megvalósítani, az ilyen szervezetek a célokért lelkesedő civilek révén olyan hozzáadott értéket tudnak összpontosítani, amivel jóval kevesebb forrásból lehet elérni azokat. 

Mint mindennek, sajnos az egyesülési jog gyakorlásának is megjelent a sötét oldala, és megjelentek az álcivilek, a ténylegesen politikai pártok által mozgatott, egyesületi köntösbe bújtatott szervezetek, a maguk kimeríthetetlennek látszó anyagi forrásaival. De a negatív példa nem jelenti azt, hogy a civil érdekérvényesítést el kellene vetnünk. Ellenkezőleg, hiszem, hogy sokkal több a tisztességes, kevés pénzből hatalmas erőket megmozgató civil szervezet, amelynek céljai tiszteletre méltók, csakúgy mint a tagjaik. Egyértelműen ezek közét tartozik a Kárpát-medencei Magyar Jogász Szövetség, csakúgy, mint az MNMSZ is. 

Kolozsváron 2018-ban, a Kolozsvári Magyar Napok keretében jelentette be a Kárpát Jogi Network életre keltését. Visegrádon, 2022-ben, a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó keretében hirdette meg a Magyar Nemzeti Médiaszövetség a médiamunkásoknak szóló jogsegélyszolgálatát. Miért ennyire evidens az Ön számára a Kárpát-medencei léptékekben gondolkodás?

A Kárpát Jogi Network egy régóta formálódó gondolat eredménye. Miközben a rendszerváltást követően megjelentek Magyarországon a globális ügyvédi irodák, és a magyar ügyvédek egyre többet tudtak meg az amerikai, vagy európai uniós kollégák munkájáról, addig korábban vajmi keveset tudtunk azokról a magyar jogász kollégákról, akik a trianoni határokon túl dolgoznak, és hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a jogász szakmát magyar nyelven műveljék, és magyar nyelven nyújtsanak jogi segítséget a külhoni magyarságnak, úgy, hogy mindehhez igen kevés szakmai támogatást kapnak az anyaországbeli kollégáktól.  Ugyanakkor a Kárpát-medence, mint természetes földrajzi egység, egyértelműen kínálja a gazdasági együttműködés élénkítését, az üzleti kapcsolatok növelését, amelyet a 2010. óta zajló nemzet egységesítő folyamat is támogat. Ezért született meg a Kárpát Jogi Network ötlete, vagyis, hogy a magyar jogászokat olyan hálózatba szervezzük, amelyen keresztül könnyen léphetünk kapcsolatba egymással, hogy ha ügyfelemnek Kolozsváron ingatlan ügyben segítségre van szüksége, akkor tudjam, hogy melyik kollégához fordulhatunk, aki magyar nyelven, megfelelő szakmai színvonalon tud számára jogi szolgáltatást nyújtani. Vagyis a jogi képviselők együttműködésével a közvetlen gazdasági kapcsolatok növekedését is segítsük elő.  Felismertük azt is, hogy a kisebbségi jogi kérdések sajnos igencsak aktuálisak, így ezeknek kezelésére, megoldására hatékony szakmai összefogás szükséges, ugyanúgy, mint a határon átnyúló vagy nemzetiségi jogi kérdésekben közös jogi álláspont kialakítása és képviselete. A határon túli magyar jogászoknak nagy szükségük van arra, hogy magyar nyelvű jogi szakirodalomhoz jussanak, hogy a jogi terminusokat szabatosan tudják magyarul is használni, hogy magyar nyelvű jogi képzéseken vehessenek részt és, hogy együtt ápoljuk és fejlesszük a magyar jogi kultúrát. 

A Kárpát Jogi Network mögé azonban előbb-utóbb kellett egy jogi személyiségű szervezet is, amely képes pályázni, képes a működést finanszírozni, így alakult meg 2017-ben a Kárpát-medencei Magyar Jogász Szövetség, amely első, nagyobb szabású konferenciáját a 2018. évi Kolozsvári magyar napok keretében szervezte meg, Kövér László, az Országgyűlés elnöke fővédnökségével. 

A magyar jogászok határon átnyúló hálózata ad megfelelő alapot arra is, hogy hogy a Magyar Nemzeti Médiaszövetség 2022.-ben Visegrádon rendezett konferenciáján a két szervezet közötti együttműködés jegyében bejelentettük a médiamunkások számára meghirdetett jogsegélyszolgálat megalapítását. 

Médiajogi munkát végezve gyakran szembesül a médiajogi környezetünk bizonyos olyan jellemzőivel, amelyek talán változtatásra szorulnának, hiszen nem a média zavartalan működését segítik. Mi a véleménye arról a problémáról, amelynek gyakran válnak az áldozataivá a munkájukat korrekten végző újságírók is, amikor korrekt módon beszámolnak egy sajtóeseményről, illetve korrekt módon feldolgoznak egy közleményt, s ezenközben kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy híresztelés címén jogi támadásnak legyen kitéve a munkájuk?

A hatályos médiaszabályozás 2010- ben született. Akkor igencsak korszerűnek volt mondható, azonban az eltelt idő alatt kiderült, hogy egyes pontokon meghaladta az élet és változtatni lenne szükséges.  A sajtóhelyreigazítás intézménye például az egyik ilyen, újragondolásra érdemes témakör. Tiszteletben tartva azt az elvárást, hogy a sajtónak valós tényekről kell a közönséget tájékoztatnia, azt is tudomásul kell vennünk, hogy abban a hír-háborúban, amely az információ közönséghez történő minél gyorsabb eljuttatását kívánja meg a médiaszolgáltatótól, és aki nem elég gyors, az lemarad, a sajtónak gyakran nincs alkalma arra, hogy minden egyes tény valóságáról egyértelműen meggyőződhessen.  A sajtó továbbá nem nyomozó szerv, így igencsak korlátozott eszközei állnak rendelkezésére a leírtak valóságának bizonyítására. Márpedig a jelenlegi szabályozás kizárólag a sajtóra terheli a bizonyítást, vagyis annak igazolását, hogy a leírtak megfelelnek a valóságnak. Így aztán előfordul, hogy az adott médiatartalomban érintett személy azt állítja hogy a róla írtak valótlanságot tartalmaznak, és mivel ennek ellenkezőjét 100 %-ig  elég nehéz bizonyítani, így nem egyszer fordult már elő, hogy sajtóhelyreigazításra kötelezték a médiaszolgáltatót olyan esetben is, amikor utóbb kiderül, hogy a való tényeknek megfelelő információt tett közzé.

Ugyancsak visszás jelenség, amikor egy adott sajtótájékoztatóról szóló, szó szerinti tudósítás esetén a sajtótájékoztatót tartó személy eljárását a bíróság jogszerűnek minősítette, míg az általa mondottakat közzétevő sajtót jó hírnév megsértése miatt sérelemdíj megfizetésére kötelezték.

A másik, a legutóbbi időkben elharapózott jelenség pedig az újságírói tevékenység kriminalizálása. Egyes baloldali politikusok ugyanis úgy próbálnak nyomást gyakorolni az újságírókra, hogy ellenük a tudósításukra hivatkozva rágalmazás vagy becsületsértés bűncselekmény miatt magánvádas büntetőeljárást indítanak.  Nyilvánvaló, hogy mindenkit félelemmel tölt el a vele szemben indított büntetőeljárás, és ennek elkerülése érdekében, inkább bizonyos való tényekről nem tudósítanak.  Ez a gyakorlat tulajdonképpen joggal való visszaélést valósít meg. A büntetőjogban a rágalmazás vagy a becsületsértés magánvádas intézménye nem azt a célt szolgálja, hogy munkájukat végző újságírókat ezáltal öncenzúrára kényszerítsenek. 

A joggyakorlat tapasztalatai mára már időszerűvé tették a médiaszabályozás újragondolását, és bizonyos kérdésekben átfogó módosítását. Az MNMSZ e körben is hatékonyan képviseli az újságírók és a médiaszolgáltatók érdekeit.

Mi a véleménye a sajtóban megjelentetni kívánt fotók közlésének kissé talán életidegen szabályozásáról? Kis túlzással ma egy fotóriporter nemcsak fotós kellene, hogy legyen, hanem adminisztrátor is. Ha komolyan vennénk a törvényi előírásokat még a nyilvános események szereplőitől is írásban dokumentált jóváhagyásokat kellene szerezniük ahhoz, hogy a fotót később a szerkesztőség publikálhassa. 

A sajtófotók körül kialakult problémakört az okozza, hogy a fotó elkészítését és felhasználását szigorú szabályokhoz kötő jogi norma általánosságban szabályoz, és nem tartja a sajtó kivételes érdekeit szem előtt. Tehát ugyanazok a tilalmak és korlátok vonatkoznak egy kamaszra, aki az osztálytársáról annak hozzájárulása nélkül felvételt készít és azt a közösségi médiában közzéteszi, mint a sajtófotósra, aki a közönség tájékoztatása céljából fotóz. Igaz, hogy a Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályok ismernek két olyan kivételt az előzetes engedélykérés alól, amely a sajtó számára is jól felhasználható, így nem szükséges a képen szereplő személy engedélye a tömegfelvétel és a nyilvános közéleti szereplés esetén, azonban ezek a kivételek nem minden esetben elegendők.  Ha megtekintjük a magyar sajtófotó kiállítást, számos olyan fantasztikus, művészi színvonalú felvételt láthatunk, amely egyik kritériumnak sem felel meg, viszont a pillanat spontaneitása lehetetlenné teszi az előzetes engedély kérést. Ezek a művészettörténeti értéket képviselő felvételek tehát számos esetben jogellenesen jöttek létre és felhasználásuk is jogellenes. Nyilvánvaló, hogy itt is szükséges átgondolni, hogy a sajtó számára tágítsuk a kivételes kört, és enyhítsük a jogellenes fotókészítésből és felhasználásból eredő fenyegetettséget.

Ön szerint ma már Magyarországon is külön üzletág lett a jogászok között a vélt vagy valós médiajogi perek kezdeményezéséből?

A sajtó igen nehéz helyzetben van abban az esetben, ha valaki azt állítja, hogy az őróla közöltek nem felelnek meg a valóságnak, ráadásul nemcsak az adott információ eredeti közlője, hanem az azt közzétevő és átvevő valamennyi média is egyaránt felelősséggel tartozik. Így kifejezetten nyereséges üzletág lett a jóhírnév megsértése iránti perek indítása. Ez különösen egyes politikusok, illetve celebek esetében érhető tetten. Én ezeket megélhetési pereskedőknek nevezem. Volt olyan eset, amikor az egyik, botrányairól híres, megosztó személyiségű politikus több, mint 150 millió forintra perelt hazai médiumokat olyan róla közölt tények valótlansága miatt, amelyek egy részéről bebizonyosodott, hogy a valóságnak mégiscsak megfelelnek. A pontos eredménnyel nem vagyok tisztában, de azt tudom, hogy az általam képviselt ügyfél esetében kért 5 millió Ft helyett 2 millió forintot ítélt meg részére a bíróság. Ha ezt az arányt tekintjük mérvadónak, akár az is elképzelhető, hogy 60 millió Ft-ot nyert az ügyön. Az illetőről köztudott volt, hogy évek óta nem dolgozott, és a Facebookon gyűjtött adományokból, illetve a perek eredményeként befolyt sérelemdíjakból tartotta fenn magát.  Bizonyos celeb körre is jellemző, hogy mindegy mit, csak írjanak róluk. Ilyenkor előszeretettel indítanak pereket a róluk szóló médiatartalom miatt, mivel az újabb és újabb médiamegjelenésekre ad lehetőséget, emellett bevételt is jelent a pernyertesség esetére megítélt sérelemdíj összege. Nyilvánvaló, hogy az adott ügyvédnek is jó üzlet ilyen ügyekben eljárni. Sokszor látható, hogy a jogi képviselő az, aki pereskedésre buzdítja az ügyfelét, még olyan esetben is, amikor egyértelműen előre látható, hogy az ügyfél nem fog nyerni.

Az MNMSZ-nek az is feladata, hogy érvényesítse az újságírók érdekét abban is, és küzdjön azért, hogy az ilyen jellegű megélhetési perek száma csökkenjen, és az újságírók nyugodtan, indokolatlan vagy túlzó jogi fenyegetettség nélkül végezhessék a tevékenységüket. 

Az interjút a Jogász Újságírók Szövetsége (JÚSZ) munkatársa készítette