Válasz Hardy Mihály Magyar Narancsban megjelent publicisztikájára – Bakonyi Péter

Nem újabb fordulat, hanem korszakváltás kell

A magyar közmédia történetében nem az első nagy átalakulás előtt állunk. A kérdés most az, hogy ez is csak egy újabb fordulat lesz-e, vagy végre valódi korszakváltás. Az elmúlt évtizedekben túl sokszor hittük azt, hogy egy új szervezeti rend, új vezetés vagy új politikai helyzet önmagában megoldja a közmédia problémáit. Nem oldotta meg. Hardy Mihály nemrég megjelent írása fontos vitát nyitott arról, milyen közmédiára lenne szükség. Én azonban azt gondolom, hogy a kérdés még ennél is tágabb: nemcsak azt kell eldöntenünk, mit változtassunk meg a jelenlegi rendszeren, hanem azt is, mit jelent egyáltalán közszolgálatinak lenni 2026 után.

Kontra, rekontra, szubkontra – avagy bosszú, ellenbosszú, újabb bosszú

Több politikai és médiakorszakot láttam már belülről, és újra meg újra ugyanaz a mechanizmus tér vissza. Egy fordulat után helyzetbe kerülnek azok, akik az előző időszakban mellőzöttnek, háttérbe szorítottnak vagy igazságtalanul kezeltnek érezték magukat, és nagyon könnyen megjelenik a revans, az elégtétel sekélyes igénye. A következő oldal pedig majd erre válaszol ugyanígy, kicsit később… Ez a logika kísértetiesen emlékeztet a vérbosszúra, vagy akár egy vég nélkül kontrázott ultipartira: kontra, rekontra, szubkontra – mindenki az előző emelésére válaszol, a tét pedig egyre nő. Ennek a negatív spirálnak egyszer véget kell vetni. Miért ne most?! Bennem nincs bosszúvágy. Azt szeretném józanul megvizsgálni, mi működött jól az elmúlt évtizedekben, mit kell megőrizni, mit kell kijavítani, és mi az, amin valóban változtatni szükséges. A közmédia jövőjét nem a múlt sérelmeiből, hanem a jövő feladataiból kellene felépíteni.

Hardyval egyetértve – de egy nagy lépéssel tovább menve

Hardy Mihály több felvetésével egyet tudok érteni: szükség van politikailag függetlenebb működésre, átlátható gazdálkodásra, a túlméretezett vagy indokolatlan struktúrák felülvizsgálatára, és arra is, hogy a közmédia ne próbáljon mindenáron a kereskedelmi szereplőkkel versenyezni. Én azonban ennél egy, vagy akár több lépéssel tovább mennék. Nemcsak azt kell megkérdeznünk, milyen szervezetet és hány csatornát akarunk fenntartani, hanem azt is, hogy a mai médiakörnyezetben mit nevezünk egyáltalán közmédiának. Innen kezdődik szerintem az igazán érdekes vita. Ugyanis médiatörténeti korszak- és paradigmaváltásnak jött el az ideje. 

A közmédia nem már rég nem csak televízió és rádió

Hardy Mihállyal én úgy gondolom, hogy a közmédia fogalmát ma már hiba lenne kizárólag televíziós csatornákhoz és rádióadókhoz kötni. A közszolgálatiság nem csupán technológia, hanem küldetés. Ha egy podcast segít eligazodni egy fontos társadalmi kérdésben, egy mobilalkalmazás támogatja a tanulást, egy rövid videó eljuttatja a tudományt egy tizenéveshez, vagy egy digitális archívum hozzáférhetővé teszi a nemzeti emlékezetet, netán egy videójáték élményszerűen vési agyunkba a történelem legizgalmasabb jeleneteit, akkor ezek ugyanúgy közszolgálati feladatot teljesíthetnek, mint egy hagyományos, úgynevezett lineáris műsorfolyam. A jövő közmédiájának ezért nem csatornákban, hanem tartalomban és közönségben kell gondolkodnia. A televízió és a rádió természetesen maradhat fontos része a rendszernek, de mellettük, vagy egyre inkább előttük járva, egyre inkább természetessé kell válnia a streamingnek, a podcastoknak, a YouTube-nak, a közösségi médiának, a mobilalkalmazásoknak, a rövid videóknak, a videójátékoknak és az új digitális felületeknek. Miért lenne kevésbé közszolgálati például egy jól megtervezett történelmi játék vagy oktatási alkalmazás, mint egy félórás televíziós műsor? A kérdés nem az, milyen dobozból érkezik a tartalom, hanem az, hogy milyen értéket ad át a közönségnek, és még inkább az, hogy hogyan teszi azt.

Ha a fiatal nem megy a közmédiához, a közmédia menjen a fiatalhoz

A fiatalokat nem visszacsábítani kell a televízió elé, hanem elérni ott, ahol ma természetesen jelen vannak. Mint már a fentiekből is kiderül: a YouTube-on, a TikTokon, podcastokban, streamingfelületeken, mobilon, vagy akár játékok világában. Ehhez azonban nem elég a régi tartalmakat új platformokra feltölteni, lásd: Médiaklikk. Más ritmusra, más vizuális nyelvre, más szerkesztési logikára van szükség, és ebbe magukat a fiatalokat is be kell vonni. Gyermek- és ifjúsági műsorokkal foglalkozó korábbi főszerkesztőként azt tanultam meg, hogy egy generációt nem lehet kívülről „megfejteni”. A közmédia feladata inkább az, hogy szakmai keretet és értékrendet adjon, miközben hagyja megszólalni azokat, akik valóban ismerik saját korosztályuk nyelvét. Közben az idősebbeket sem szabad magukra hagyni: a cél nem két külön médiavilág, hanem generációs hidak építése ugyanazon közös történetek és értékek köré. 

A kádvíz kiönthető, de a gyereknek maradnia kell

A megújulás nem jelentheti mindannak felszámolását, ami ma is valódi közszolgálati értéket képvisel. A Kossuth Rádió több magazinműsora, a vallási és nemzetiségi tartalmak, a gyermekcsatorna erőszakmentes küldetése, az M5 értékes műhelyei, a Dankó és a Szakcsi rádió, az M4 Sport szakmai tudása, a külhoni magyarság következetes megszólítása, az országos, és határokon is átívelő kiépített médiahálózat vagy a közmédia felbecsülhetetlen archívuma mind olyan érték, amelyre építeni kell. Ugyanez igaz a sok kiváló szerkesztőre, újságíróra és műszaki szakemberre is. A reform nem attól reform, hogy minél több mindent megszüntetünk. A feladat inkább az, hogy megőrizzük, ami működik, korszerűsítsük, ami elavult, és bátran lecseréljük azt, ami már nem szolgálja jól a közszolgálatiságot. 

A társadalom támogatása a fő feladat

Szerintem itt érdemes feltenni a legegyszerűbbnek tűnő, valójában talán legfontosabb kérdést: mire való egyáltalán a közmédia? Nem pusztán arra, hogy hírt közöljön, műsort gyártson vagy kitöltse a műsoridőt. Akkor tölti be igazán a küldetését, ha kézzelfoghatóan hozzátesz az emberek életéhez. Ha segít eligazodni egészségügyi, pénzügyi, jogi vagy digitális kérdésekben; ha támogatja a tanulást, a kultúrát és a tudomány megértését; ha beszél a mentális egészségről, a függőségekről, a családi és párkapcsolati problémákról, az idősödésről vagy éppen a gyermeknevelésről. A közmédia nem képes megoldani ezeket a társadalmi gondokat, de képes tudást és támogatást adni, szemléletet formálni, jó példákat mutatni és közösségeket erősíteni. Nemcsak azt kellene elmondania, mi történt tegnap, hanem abban is segítenie, hogyan élhetünk jobban holnap.

Kvalitatív sikermérés kontra kvantitatív mutatók

A közmédia sikerét nem lehet ugyanazzal a mércével vizsgálni, mint egy kereskedelmi médiumét. A nézettség, a hallgatottság vagy az online elérés fontos, de önmagában kevés. Egy opera-, tudományos vagy kisebbségi műsor lehet közszolgálatilag kiemelkedő akkor is, ha nem tömegek fogyasztják. Érdemes ezért a közszolgálati teljesítményt társadalmi hasznosság alapján is mérni: mennyire hiteles, mennyire ér el különböző társadalmi csoportokat, ad-e használható tudást, erősíti-e a kulturális és közösségi értékeket, kivált-e valós társadalmi hatást. A közmédia feladata nem a figyelem, hanem a társadalmi érték maximalizálása.

Magyar modell, a másolás helyett

Érdemes tanulni azokból az országoktól, ahol a közszolgálati média sikeresen alkalmazkodott a digitális korszakhoz, de nem hiszek kész modellek egyszerű átvételében. Magyarországnak saját közmédiára van szüksége, amely figyelembe veszi történelmi, kulturális és nemzetstratégiai sajátosságainkat, a Kárpát-medencei magyarságot és a diaszpórát is. A jó példákat használjuk fel – de a rendszert nekünk kell megteremtenünk. 

Nem politikai komisszárkodásra, hanem szakmai felügyeletre van szükség

A Független Közmédia Testület nem lehet kilenctagú főszerkesztőség. Nem az a dolga, hogy napi műsordöntésekbe, vendégválasztásba, hírsorrendbe vagy szerkesztői részletkérdésekbe avatkozzon. Éppen ellenkezőleg: olyan stratégiai és garanciális kereteket kell teremtenie, amelyek között a szerkesztőségi autonómia valóban működhet. A Testület feladata szerintem a közszolgálati célok számonkérése, az átlátható és felelős gazdálkodás felügyelete, a hosszú távú stratégia kijelölése, valamint annak biztosítása, hogy a közmédia technológiailag és szakmailag is képes legyen megújulni. És még valami: a megválasztás pillanatától egyik tagnak sem a jelölőjét kell képviselnie, hanem a magyar közszolgálati média egészének hosszú távú érdekeit. 

Próbáljuk meg egyszer végre másképp!

Talán ez lenne az egész folyamat legfontosabb tétje: ne egy újabb politikai fordulatot hajtsunk végre a közmédiában, hanem próbáljunk meg szakmailag megalapozott korszakváltást teremteni. Olyat, amely megőrzi azt, ami érték, kijavítja azt, ami rosszul működik, nyit az új generációk és az új platformok felé, és közben végre kilép a bosszú és ellenbosszú végtelen spirálszerű logikájából. Hardy Mihály azzal, hogy nyilvánosan leírta saját elképzeléseit, szerintem fontos lépést tett ebbe az irányba. Mi is ezért tesszük közzé a magunk gondolatait. Remélem, a többi jelölt is megteszi ugyanezt. Tizenöt jelölt közül végül három kerülhet tovább. Jó lenne, ha addig a nyilvánosság nemcsak azt tudná meg rólunk, kik vagyunk, hanem azt is, milyen közmédiát szeretnénk. Ha valóban új közmédiát akarunk, talán kezdhetjük azzal, hogy már a róla szóló vitát is másképp folytatjuk, mint eddig. 

Bakonyi Péter kommunikációs és médiaszakember, diplomata, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség tagjelöltje a Független Közmédia Testületbe

A szerző négy évig volt a Duna Televízió intendánsa, programigazgatója; szintén négy évig a filmekért, gyermek- és ifjúsági műsorokért felelős főszerkesztő a Duna Médiaszolgáltató Zrt-nél; közel öt évig külsős tartalomkészítője, beszállítója az MTV-nek.

Budapest, 2026. augusztus 15.