Koltay András: tágabb a magyar sajtószabadság, mint Nyugat-Európában
Biztosítja az állam a média szabadságát – jelentette ki Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón. Az előadásról a Magyar Nemzet részletesen számolt be, mely szerint Koltay felidézte a magyar szabadságharcok valamilyen sajtótermékhez kapcsolódását, majd médiatörténeti áttekintésében beszélt arról is, hogy a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány belecsöppent a médiaháborúba. Szerinte ennek fő kérdése az volt, hogy a politikai pártok támogatottságának meg kell-e jelennie a nyilvánosságban, majd hozzátette: az újságírók inkább politikai események aktív alapítóinak szerepébe képzelték magukat.
Eredménynek nevezte, hogy a magyar szólásszabadság megszületett és jelenleg mindenkinek biztosított, melynek mérföldköve a 2010-es médiatörvény megszületése.
Úgy vélekedett, ennek köszönhetően a médiapiac jóval sokszínűbb, mint a 90-es években volt.
Kitért a Európai Parlament kulturális bizottsága delegációjának múlt heti látogatására is, mellyel kapcsolatban kijelentette, hogy az unió képviselői a magát függetlennek nevező média képviselőivel találkoztak, akikről úgy vélte: nehéz őket hitelesnek tekinteni. Szerinte a médiahatóság a vitákat elkezdte tényalapra terelni, és elmondta: most egy médiapiaci jelentés összeállításán dolgoznak. Kiemelte, a médiapiac sokszínű, mert az emberek minden hírhez hozzájutnak és egyszerre több forrásból is tudnak tájékozódni, ezért szerinte a helyzet jobb, mint Brüsszelből látszik. Hozzátette, a magyar jogszabályokat tekintve tágabb a magyar sajtószabadság, mint Nyugat-Európában.
Felhívta a figyelmet, az Európai Unió üzleti szempontból írta elő, hogy az európai televíziók műsorideje európai tartalmakból álljon, amihez a magyar törvényalkotó még a magyar kvótát is hozzátette, azt viszont nem lehet elérni, hogy ennek kulturális értéke legyen. Kijelentette, az NMHH-nak korlátozott eszközei vannak a nemzetpolitika támogatására, de tervezik a határon túli fiatalok médiaoktatásának megsegítését. Koltay András beszéde végén kijelentette, hogy a technológiai cégek korlátozták az egyéni megszólalás lehetőségeit, ami egyben nemzeti szuverenitási probléma is.