Elszántsággal és erővel az igazságháborúban

Igazságháborúk címmel tartott konferenciát a sajtószabadságról a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ), az Alapjogokért Központ, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány. Az eseményen felszólalt többek között Toót-Holló Tamás, az MNMSZ elnöke is. A rendezvényről a magyarnemzet.hu számolt be részletesen.

A konferenciát megnyitó Toót-Holló Tamás, a médiaszövetség elnöke és a Magyar Nemzet főszerkesztője köszöntőjében úgy fogalmazott, a gondolatébresztő médiajogi konferenciát azért tartják, mert egy szerepvállalására büszke médiaszakmai szervezetként, a médiaszakma lényegét meghatározó egyik fontos karakterjegyük szerint szeretnének viselkedni.

– Mi ugyanis, akik a média működését közvetlen, napi tapasztalatként éljük meg, pontosan tudjuk, hogy munkánk lényege kettős: egyszerre vagyunk egy fegyelmezetten, magas hatásfokkal működő nagy rendszer, amelyben az információk továbbítása, a hírek gyártása zajlik.

De mindemellett, és ezzel egyidejűleg szellemi műhelyek is vagyunk, ahol a körülöttünk áramló hírekről véleményeket is alkotunk. Egyfajta világmagyarázattal szolgálva, a körülöttünk keletkező kaotikus médiaterekben zajló hírfolyamokat egységes értelmezési keretbe helyezve – mondta Toót-Holló Tamás.

Kiemelte, ez a konferencia tehát annak jele, hogy médiaszakmai szellemi műhelyként és szervezetként igenis igényt tartunk a világ átfogó magyarázatára, nézeteink markáns artikulálására.

– A Magyar Nemzeti Médiaszövetség igényt formál erre a narratívaalkotó szerepkörre, annál is inkább, mivel egy rendkívüli helyzet formálódott meg körülöttünk a nyilvánosság tereiben. Holott mi, a konzervatív sajtó képviselőiként inkább azt szeretnénk, ha nem kívül lennénk a megszokott renden, hanem a hagyományos értékeken alapuló univerzális rend keretei közé térne vissza minden

– hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, a helyzet rendkívüliségét az életünket már évek óta sújtó világjárványokon kívül az okozza, hogy a nemzeti szuverenitás erőivel szemben álló kozmopolita és globalista erők mindent relativizálni igyekeznek mindabból, amit mi a saját igazságunknak érzünk. És mindeközben a kettős mérce alkalmazásától sem riadnak vissza – a maguk igazát minden lehetséges véleménytérben a mi igazunk fölé emelni próbálva.

Toót-Holló Tamás hangsúlyozta, ez a rendkívüli helyzet rendkívül elszánttá teszi az embert, és rendkívüli erőt is kölcsönöz ebben az igazságháborúban. – Erőnk már csak azért sem véges, mert nem vagyunk egyedül: túl azon, hogy ezt a konferenciát is kiváló szellemi partnerekkel együtt szervezhettük meg, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség már eleve is mind a protestáns, mind a katolikus újságíró-szervezetekkel együtt képviseli a maga igazát – mondta, kiemelve, hogy

a Magyar Újságírók Közösségével mindezt az igazság-képviseletet és érdekképviseletet már egy együttműködési megállapodás keretében tudják közösen végezni.

Az MNMSZ elnöke leszögezte: – Hittel és meggyőződéssel lázadunk tehát a médiában használt kettős mérce – s az emögött megmutatkozó abnormalitás ellen –, s a magunk igazának biztos tudatában állunk ki saját értékeink, a normalitás védelmében. A családok, a gyermekek védelmében, a nemzeti szuverenitás képviseletében, a magyar világmagyarázat erejének teljében. És ha már az igazságunk kinyilvánítására kikezdhetetlen a jogunk, ezen a konferencián szeretnénk magát a médiajogot is segítségül hívni ahhoz, hogy ennek a mi igazságháborúnknak a jogi megalapozottságát is látva láthassuk – fogalmazott Toót-Holló Tamás.

Borítókép: Toót-Holló Tamás, a médiaszövetség elnöke és a Magyar Nemzet főszerkesztője nyitotta meg a rendezvényt. (Fotó: Teknős Miklós)

MNM © 2018 MINDEN JOG FENNTARTVA