A Médiatörvény tervezett módosítása több ponton valóban a közmédia és a médiahatóság függetlenségének erősítését ígéri, de a benyújtott szöveg jelenlegi formájában súlyos jogállami, uniós jogi, munkajogi és garanciális aggályokat vet fel.

Azzal mindenki egyetért, hogy a Médiatörvény, a közmédia és a médiafelügyelet megújítására szükség van. A legnagyobb probléma azonban az, hogy ezt a javaslat képviselői indítványként, érdemi társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül, sürgős, soron kívüli, érdemi módosítók benyújtásának kizárásával zajló törvénykezési folyamattal, rendkívül gyors hatálybalépéssel, a hivatalban lévő médiaigazgatási és közmédia-vezetői struktúra azonnali megszüntetésével, az átmenet függetlenséget megkérdőjelező rendezésével kívánja megtenni.

Ez ellentmond annak a célnak, amelyet maga a javaslat is hirdet: a függetlenség, az átláthatóság és a társadalmi bizalom helyreállításának.

1. Elmarad a társadalmi és szakmai egyeztetés

A javaslat képviselői indítványként került benyújtásra. A Fidesz által bevezetett, és sokszor erősen kritizált eljárás formálisan lehetővé teszi, hogy a tervezet kikerülje azt a társadalmi egyeztetési mechanizmust, amely a miniszterek által előkészített jogszabálytervezeteknél kötelező lenne, és amely a társadalom különböző csoportjai álláspontjának a törvényben való megjelenítését garantálná. Ugyanakkor egy ilyen súlyú, a teljes közmédiát, a Médiatanácsot, az NMHH-t, a Sajtóalapot, az MTVA-t, a Duna Médiaszolgáltatót és az MTI-t érintő átalakításnál ez súlyos demokratikus deficit.

A jogalkotásról szóló törvény szerint a jogszabályoknak szakmailag megalapozottnak, egyértelműnek, az európai uniós joggal összhangban állónak kell lenniük, és elegendő felkészülési időt kell biztosítaniuk. A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényben elvárt társadalmi egyeztetés célja pedig éppen az, hogy a jogszabályok minőségét és végrehajthatóságát széles körű véleményezés javítsa.

Egy ekkora intézményi átalakításnál különösen indokolt lenne a médiaszakmai szervezetek, újságíró-szervezetek, szakszervezetek, munkavállalói érdekképviseletek, civil szervezetek, alkotmányjogászok és uniós jogi szakértők bevonása. Ennek elmaradása önmagában is gyengíti a javaslat legitimációját.

2. A teljes jelenlegi vezetési struktúra megszüntetése túl erős beavatkozás, az átmeneti időszak nincs megfelelően rendezve, a miniszteri átmeneti irányítás pedig uniós jogi szempontból különösen aggályos

A tervezet alapján a törvény hatálybalépésével megszűnik vagy megszűnési pályára kerül több jelenlegi tisztség és testület:

• a Közszolgálati Közalapítvány,
• a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának megbízatása,
• a Médiatanács elnökének megbízatása,
• a Médiatanács tagjainak megbízatása,
• az NMHH elnökének tisztsége a Médiatanács elnöki megbízatásának megszűnésére tekintettel,
• a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának vezető tisztségviselői megbízatása,
• az MTVA vezérigazgatójának vezető tisztségviselői megbízatása,
• később, az új testületek megválasztásával a Duna Médiaszolgáltató felügyelőbizottságának és könyvvizsgálójának megbízatása is.

A tervezet alapján nem minden NMHH-s vezetői pozíció szűnik meg automatikusan. Az elnökhelyettesek, a főigazgató és a főigazgató-helyettesek automatikus megszüntetését a szöveg nem mondja ki egyértelműen. Ez azonban önmagában is jogbizonytalanságot okozhat: nem világos, ki gyakorolja az átmeneti időszakban az egyes hatásköröket, és hogyan biztosított a hatósági működés folytonossága.

A javaslat előremutató eleme, hogy a jövőbeni vezetőket nyílt pályáztatással kívánja kiválasztani. A Médiatanács elnöki pályázatánál 30 napos jelentkezési határidő szerepel; a közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatóinál szintén 30 napos jelentkezési határidő, majd 8 napon belüli meghallgatás.

Ez papíron átláthatóbb rendszer, mint a jelenlegi. A probléma az, hogy a javaslat előbb megszünteti a jelenlegi vezetést, és csak utána indítja el az új vezetők kiválasztását. Így szükségképpen létrejön egy átmeneti időszak, amelyben nem független testület, hanem miniszteri beavatkozás biztosítaná a működést, amely megoldás által komoly jogi aggályok vetődnek fel.

A függetlenség szempontjából a sorrendnek fordítottnak kellene lennie: előbb kellene létrejönnie az új, független testületeknek, és csak ezután lenne indokolható a régi vezetés megszűnése.

A javaslat szerint az audiovizuális médiapolitikáért felelős miniszter, Tarr Zoltán gondoskodik az átmeneti vezetésről mindaddig, amíg az új vezető tisztségviselők megbízatása létre nem jön.

Ez a megoldás a közmédia tekintetében is kényes, a médiahatóság tekintetében pedig még súlyosabb kérdéseket vet fel.

Az európai médiaszabadságról szóló rendelet, az EMFA 5. cikke szerint a közszolgálati médiaszolgáltatóknak szerkesztőileg és funkcionálisan függetlennek kell lenniük. A vezetők kinevezésének és felmentésének átlátható, nyílt, objektív és megkülönböztetésmentes eljáráson kell alapulnia. Az idő előtti felmentésnek kivételesnek, indokoltnak és jogorvoslattal támadhatónak kell lennie.

Az EMFA 7. cikke és az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 30. cikke szerint a nemzeti médiaszabályozó hatóságnak a kormánytól jogilag elkülönültnek és funkcionálisan függetlennek kell lennie. Nem kérhet és nem fogadhat el utasítást a kormánytól vagy más szervtől.

Ehhez képest, ha a Médiatanács és az NMHH elnökének feladatai akár átmenetileg is kormánytaghoz kerülnének, az nehezen egyeztethető össze az uniós függetlenségi követelményekkel. A „nyílt pályázat majd később lesz” önmagában nem teszi függetlenné azt az átmeneti időszakot, amelyben a tényleges irányítás politikai szereplőhöz kerül.

Alkotmányos szempontból ez az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésével is ütközhet, amely szerint Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, és biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. Felmerülhet továbbá a B) cikk (1) bekezdéséből következő jogállamiság és jogbiztonság sérelme is, különösen a gyors hatálybalépés, a garanciátlan átmeneti vezetés és a hatáskörök bizonytalansága miatt.

3. A társadalmi részvétel gyengébb, mint amit egy valódi közmédia-reform megkövetelne

A javaslat ugyan létrehozna új testületeket és bizonyos szakmai jelölési elemeket, de a társadalmi részvétel összességében nem elég erős. A közmédia nem pusztán állami intézmény, hanem a nyilvánosság egyik alapintézménye. Ezért nem elegendő a parlamenti oldalak és néhány, nem pontosan meghatározott elvek szerint kiválasztott szakmai szervezet bevonása.

A közönség, a civil társadalom, az újságírói szakma, a kisebbségi közösségek, a kulturális és oktatási szereplők, valamint a munkavállalói érdekképviseletek részvétele erősebb garanciákat igényelne.

Ez politikai szempontból is ellentmondásos. Ha a Tisza korábbi kampányígéretei a nyilvánosság helyreállításáról, a társadalmi kontrollról és az átlátható állami működésről szóltak, akkor egy társadalmi egyeztetés nélküli, felülről vezérelt, gyors közmédia-átalakítás nem illeszkedik ehhez az ígérethez.

4. Indokolatlan és rossz üzenet a Magyar Rádió és Televízió név visszahozása

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nevének Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.-re változtatása szakmailag sem kellően indokolt. A név a szocialista időszak intézményi világát idézi, miközben a közmédia ma már nem csupán rádióból és televízióból áll: digitális platformokról, online hírszolgáltatásról, archívumról, streamingről, közösségi médiáról és többcsatornás tartalomszolgáltatásról is beszélünk.

A névváltás ráadásul jelentős költségekkel járhat: arculat, szerződések, nyilvántartások, honlapok, céges dokumentumok, feliratok, kommunikációs anyagok, belső rendszerek módosítása. E költségek hatásvizsgálata a tervezetből nem látható.

Egy közmédia-reformnak nem nosztalgikus intézményi nevekkel, hanem korszerű, társadalmilag befogadó és digitális szemléletű struktúrával kellene üzenetet adnia.

5. Az MTI létrehozása munkajogi szempontból tisztázatlan

Különösen érthetetlen, hogy a tervezet az 1881-ben alapított, 145 éves Magyar Távirati Iroda önállóságának helyreállítását nem kiválással és jogutódlással kívánja megvalósítani, hanem új szervezet létrehozásával. Ez gyengíti az intézményi jogfolytonosságot, bizonytalanságot okoz a munkavállalók és a szerződéses partnerek számára, és éppen annak a történeti hagyománynak a folytonosságát kérdőjelezi meg, amelyre a reform egyébként hivatkozni látszik.

A Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. esetében a javaslat kifejezetten kimondja, hogy bizonyos munkavállalók jogutódlással kerülnek át az új társasághoz. Az MTI esetében viszont ilyen világos rendelkezés nincs. A hírügynökségi szerződések jogutódlásáról van szabály, de a hírügynökségi területen dolgozó munkavállalók automatikus munkáltatói jogutódlásáról nincs kellően egyértelmű norma.

Ez azt eredményezheti, hogy az MTI a létrejöttekor munkavállalók nélkül indul, és a hírügynökségi munkatársak csak akkor kerülhetnek oda, ha a korábbi munkaviszonyuk megszűnik vagy módosul, és új jogviszonyt létesítenek az MTI-vel. Ez sértheti a munkavállalói jogbiztonságot, és felesleges munkaügyi vitákat generálhat.

Az MTI 1881-ben alakult, idén lenne 145 éves intézmény. Ugyan az intézményi önálló jogalanyiság megszűnt a 2015-ös, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be történő, a szakma által is sokszor kritizált beolvadással, azonban most történelmi lehetőség lenne a jogfolytonosságot helyreállítani, amennyiben az MTI társasági jogi kiválással, jogutódként tudná folytatni a tevékenységét.

Az, hogy az 1881-ben alakult MTI önállósága helyreállítása történik meg, egészen más üzenet lenne a média átalakításában, mint az, hogy a semmiből létrehozunk egy új MTI-t.

Az MTI hírügynökségi szervezeti egység kiválásával pedig sokkal egyszerűbben lehetne biztosítani a Munka Törvénykönyve szerinti munkáltatói jogutódlást is, mivel a hírügynökségi szerkesztőség (szerkesztők, tudósítók, fotóriporterek, videósok, stb.)egy szervezeti egységként kerülhetnének át a kiválással ismét önállóvá váló MTI-be.

Ez nagyságrendekkel tisztább, stílusosabb, és egy 145 éves olyan intézmény reputációját növelő, a jogfolytonosságot, a szakmai örökséget és a munkáltatói jogutódlást biztosító megoldás lenne a javaslottnál, amelyre Magyarország méltán büszke lehet.

6. A társadalmi részvétel és a szakmai önigazgatás garanciái elégtelenek

Fontos kitérni arra is, amiként a törvénytervezet a világon is párját ritkító tradíciójú 123 éves sportnapilapot, a Nemzeti Sportot és piacvezető online felületeit kiadó N.S. Média Kft. jövőjéről rendelkezik, mely szerint azt az új tulajdonosi joggyakorló (a Magyar Rádió és Televízió Zrt.) az év végéig, a sportot felügyelő miniszter – megint nem a társadalmi oldal, nem a kompetens szakmai szervezet, hanem egy kormánytag politikus – véleményét kikérve javaslatot tesz a kiadó “fenntartására, átszervezésére vagy megszüntetésére”, ami jogos aggályokat vethet fel a nagymúltú sportorgánumért aggódókban, különösen az után, hogy a választási kampányban a kormánypárt vezetője még a lap megtartását ígérte.

7. A társadalmi részvétel és a szakmai önigazgatás garanciái elégtelenek

A tervezet egyik legfontosabb hiányossága, hogy miközben deklarált célja a közmédia és a médiairányítás depolitizálása, valójában nem épít ki olyan erős társadalmi és szakmai részvételi rendszert, amely hosszú távon képes lenne ellensúlyozni a politikai befolyást.

A közmédia nem egyszerű állami intézmény. A demokratikus nyilvánosság egyik alapintézménye, amelynek működésében nemcsak a parlamenti többségnek és az államnak, hanem a társadalomnak, a szakmai közösségeknek és a közmédia munkavállalóinak is intézményes szerepet kellene kapniuk.

A tervezet ugyan több helyen hivatkozik a szakmai szervezetek bevonására, azonban nem határozza meg kellő pontossággal, hogy pontosan mely szervezetek jogosultak a jelölési vagy véleményezési folyamatokban részt venni. Nem világos, hogy milyen reprezentativitási, tagsági, szakmai múltbeli vagy átláthatósági feltételeknek kell megfelelniük ezeknek a szervezeteknek. Ennek hiányában fennáll annak a veszélye, hogy a valóban széles szakmai támogatottsággal rendelkező szervezetek mellett olyan, csekély társadalmi beágyazottságú vagy akár politikailag kötődő szervezetek is szerephez juthatnak, amelyek nem biztosítanak valódi szakmai kontrollt.

Különösen feltűnő a közmédia munkavállalóinak teljes hiánya a tervezett irányítási rendszerből. A közszolgálati média tartalmát nem a kuratóriumok, nem a politikusok és nem a vezető tisztségviselők állítják elő, hanem az ott dolgozó újságírók, szerkesztők, tudósítók, műsorkészítők, technikai szakemberek és egyéb munkatársak. A tervezet mégsem biztosít számukra semmilyen intézményes részvételi lehetőséget a közmédia stratégiai irányításában vagy felügyeletében.

Ez különösen azért problematikus, mert számos európai közszolgálati médiamodellben a szerkesztőségi autonómia egyik legfontosabb garanciáját éppen a munkavállalói részvétel jelenti. Több országban a munkavállalók vagy szerkesztőségi testületek delegáltjai helyet kapnak a felügyelő vagy tanácsadó szervekben, illetve véleményezési jogokkal rendelkeznek a vezetői kinevezések során. A jelenlegi tervezet ezzel szemben kizárólag felülről építkező irányítási modellt alakít ki.

A politikai befolyás sem szűnik meg teljes mértékben, hanem új formában jelenik meg. Bár a tervezet a jelenlegi rendszerrel szemben a nyílt pályázati eljárásokat hangsúlyozza, a kulcspozíciók betöltésében továbbra is meghatározó szerepet játszanak az Országgyűlés által létrehozott vagy választott testületek. A társadalmi és szakmai kontroll gyengesége miatt fennáll annak a veszélye, hogy a politikai befolyás nem megszűnik, hanem csupán más intézményi csatornákon keresztül érvényesül.

A valódi depolitizáció nem pusztán a jelenlegi vezetők lecserélését jelenti. A demokratikus médiairányítás alapja a politikai hatalom, a szakmai közösségek, a civil társadalom és a közmédia munkavállalói közötti kiegyensúlyozott intézményi együttműködés. A tervezet jelenlegi formájában e négy elem közül döntően csak a politikai és részben a szakmai oldal jelenik meg, miközben a társadalmi és munkavállalói részvétel garanciái feltűnően gyengék vagy teljesen hiányoznak.

6. További hibák és kockázatok

A hatálybalépés a kihirdetést követő napra esne. Egy ilyen összetett intézményi átalakításnál ez nem biztosít elegendő felkészülési időt, ami a jogalkotásról szóló törvény 2. § (3) bekezdésével is nehezen egyeztethető össze.

Nem látható megfelelő költségvetési hatásvizsgálat: névváltás, szervezeti átalakulás, vagyonelosztás, új testületek, pályázati rendszer, Sajtóalap, MTI újraindítása, munkáltatói változások.

A vagyonelosztási szabályok túl általánosak. Nem világos, milyen objektív kritériumok alapján kerülnek vagyonelemek a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.-hez, az MTI-hez vagy a Sajtóalaphoz.

A közmédia működésének folytonossága nincs kellően garanciákkal körülbástyázva. A javaslat deklarálja a folyamatosságot, de a személyi, munkajogi, költségvetési és szerződéses átmenetet nem rendezi elég pontosan.

A régi vezetők kizárása az új testületekből politikailag érthető lehet, de jogállami szempontból csak akkor védhető, ha arányos, kellően indokolt és nem kollektív büntetésként működik.

Összegzés

A Médiatörvény módosításának deklarált célja helyes: a közmédia és a médiahatóság függetlenségének megerősítése valóban sürgető feladat. A benyújtott javaslat azonban jelenlegi formájában nem ad elég garanciát arra, hogy az átalakítás maga is független, átlátható és jogállami módon történik.

A közmédia átalakítása nem történhet társadalmi egyeztetés nélkül, miniszteri átmeneti irányítással, bizonytalan munkajogi szabályokkal és kellő felkészülési idő nélkül. A reform akkor lehet hiteles, ha már az elfogadásának módja is megfelel azoknak az elveknek, amelyeket a törvény hirdet: függetlenség, nyilvánosság, szakmaiság, társadalmi kontroll és jogbiztonság.