Tisztújító közgyűlés: újabb öt évre újították meg az elnökség mandátumát

A tagságot képviselő tisztújító közgyűlés egyhangúan bizalmat szavazott a Magyar Nemzeti Médiaszövetséget (MNMSZ) eddig is vezető elnökségnek, így szervezetünket továbbra is a Toót-Holló Tamás elnökből, dr. Mayer Erika alelnökből, valamint Gazsó L. Ferenc és Szöllősi György elnökségi tagokból álló testület vezeti a következő öt évben.

A 2025. március 19-én tartott közgyűlés a szavazást megelőzően meghallgatta és elfogadta az elnök beszámolóját a szervezet 2024-es tevékenységéről, valamint a szervezet 2025-re szóló egyesületi stratégiájáról. Mind a tavalyi évre visszatekintő, mind a jelenlegi esztendőre előre tekintő előadásban hangsúlyosan szó esett a szervezet három, már hagyományosnak nevezhető programjáról: a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságával közösen tartott Kárpát-medencei médiatalálkozóról, az Alapjogokért Központtal közösen rendezett, Igazságháborúk című, a sajtószabadság aktuális állapota felett szemlét tartó konferenciáról és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával zajló, a külhoni magyar sajtóműhelyeket elérő, az online újságírás modern trendjei iránt érzékenyítő oktatássorozatról.

Az elnöki beszámoló kitért arra is, hogy a nemzetpolitikai államtitkársággal közösen tartandó, már a szervezés előrehaladott állapotában lévő médiatalálkozó a tavalyi év végén drámai ok miatt: Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár tragikus hirtelenséggel bekövetkező halála miatt maradt el. Ezt a szomorú fejleményt megemlítve az elnök számot adott arról, hogy Potápi Árpád személyében milyen nagyszerű partnert és egyben barátot veszítettünk el, s tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit arról is, hogy a médiaszövetség ezt az érzékeny és fájdalmas veszteséget elszenvedve illő módon, két helyszínen és két alkalommal is kifejezte a megrendülését, miután mind a nemzetpolitikai államtitkárság épülete előtt tartott gyertyagyújtáson, mind a Bonyhádon tartott temetésen jelen voltak az elnökség képviselői.

A médiatalálkozó ideiglenes elmaradása miatt az MNMSZ által alapított, s eddig már két alkalommal is átadott Kosztolányi-díj ünnepélyes átadására sem került sor tavaly, de az elnökség kifejezte azt a reményét, hogy az egy év kieséssel 2025-ben újra megtartandó Kárpát-medencei médiatalálkozón egyszerre két Kosztolányi-díjat is átadhatunk.

Az elnökség megszavazása után a közgyűlés döntött a további vezető tisztségviselőkről is, s az egyetlen újonnan belépő tisztségviselőn, az etikai bizottság tagjának megválasztott Kiss Sándoron kívül ezen a szavazáson is megerősítést nyertek a korábbi vezető tisztségviselőink.

Így a felügyelő bizottságot dr. Danyi Richárd elnöksége mellett továbbra is Regös Zoltán és Pásztor Zoltán alkotja, az etikai bizottságban pedig Cserháti Ágnes elnöksége mellett továbbra is részt vesz Kakuk L. Tamás, új tagként pedig ebben a testületben kezdi meg munkáját Kiss Sándor, aki nem mellesleg egyszersmind a Protestáns Újságírók Szövetségének (PRÚSZ) is elnökségi tagja.

A szavazás a vezető tisztségviselők megválasztásán kívül a 2024. évi számviteli beszámoló elfogadására is kiterjedt, melynek során a közgyűlés elfogadta a szervezet tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolót is.

A szavazás után elnökünk szót adott az új vezetőségi tagunknak, Kiss Sándornak, aki vezetőként tartott szűzbeszédében egyrészt megköszönte a bizalmat, másrészt beszámolt a PRÚSZ munkájáról, kifejezve azt a meggyőződését, hogy a PRÚSZ és az MNMSZ közötti elvi és szakmai egyetértés alapján a két szervezet között a jövőben elmélyülhet az együttműködés.

Az új vezető tisztségviselőnk által képviselt PRÚSZ jelenlétét Toót-Holló Tamás elnök azzal méltatta, hogy ilyenformán megnőttek az MNMSZ esélyei arra, hogy a médiaszakma potenciális ernyőszervezeteként tekintsen magára. Emlékeztetett arra, hogy amiként Kiss Sándor a PRÚSZ-t is képviseli, Szöllősi György elnökségi tagunk – a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnökeként – egy másik rangos partnerszervezet szempontjait is mindig jelezni tudja a testületünkben, de kettejükön kívül van egy további megbecsült tagunk, Balogh Andrea Johanna is, aki a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) felé tud bármikor kaput nyitni számunkra kettős tagságának köszönhetően.

Az elnök arról is biztosította a tisztújító közgyűlés tagjait, hogy az MNMSZ a hagyományos nagy rendezvényein kívül továbbra folyamatosan hallatja majd a hangját a média ügyeiben: legyen szó akár elvi jelentőségű állásfoglalásokról vagy akár a szakma érdekeit szem előtt tartó megszólalásokról.

TÁMOGATÓINK:

MNM © 2025 MINDEN JOG FENNTARTVA
Hivatkozás