Ki lesz a következő?

Tiltakozás az ATV-csoport újságíróit ért támadás ellen

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mélyen elítéli, hogy egyes baloldali-anarchista véleményvezérek a Klubrádió honlapján keresztül bojkottra szólítanak fel egy frekvenciát törvényesen elnyert rádiócsatornával szemben, egyben – folytatva a Fekete-Győr András által megkezdett fenyegetőzést – munkájuk feladására szólítják fel az ATV médiacsoportjához tartozó újságírókat. Különösen felháborítónak tartjuk, hogy a felhívásnak – a kollégáik iránti szolidaritás teljes hiányában – baloldali sajtótermékek is teret adnak.

Azt is meglepve tapasztaljuk, hogy a 168.hu egyik műsorában maga a MÚOSZ elnöke is csatlakozott ehhez a hangulatkeltéshez: nem mérlegelve kellőképpen azt, hogy a Médiahatóság frekvenciadöntését kritizálva nemcsak kormánykritikát fejt ki, hanem részt vesz egy ellenzéki médiaműhely, a Spirit FM munkájának tudatos ellehetetlenítésében.

Az egész újságírótársadalom nevében vissza kell utasítani azt a baloldalon mostanában elharapózott gyakorlatot, hogy politikusok és véleményvezérek kirúgással fenyegetnek meg, vagy felmondásra szólítanak fel munkájukat végző újságírókat. Úgy látszik, ez a szokás már egyfajta öncélú egymásra licitálássá vált, most ugyanis egy kormánypártinak egyáltalán nem nevezhető médiacsoport közösségét érte támadás.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség többször is kiállt már a szakmaiság, az újságírói etika és a szolidaritás mellett, és ezentúl is minden esetben fel fog lépni, ha újságírókat ér fenyegetés. Felszólítjuk egyben a baloldali sajtóorgánumokat, hogy a kollégáik ellen irányuló nyílt fenyegetőzésnek ne adjanak teret. Ha már ez morálisan nem is természetes számukra, legalább abba gondoljanak bele: úgy látszik, bárki lehet a következő.

MNM © 2018 MINDEN JOG FENNTARTVA