Győzött az igazság – nem cenzúrázható a szabad gondolat
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség örömmel vette tudomásul, hogy a másodfokú bíróság Kálomista Gábornak adott igazat az Elkxrtuk című film kapcsán a Megafilm Kft. ellen indított perben. Üdvözöljük és a szabad véleménynyilvánítás elismerésének tartjuk a bíróság döntését, amely szerint egy alkotó művészi szabadsága erősebb, mint a közszereplő felperes személyiségi jogai.
Szövetségünk felemelte a szavát, amikor kiderült, hogy Magyarországon egy fikciós filmalkotást bíróságon támadtak meg állítólagos személyiségijog-sérülés miatt. Ahogy mindig is, akkor is kiálltunk a szabad véleménynyilvánítás csorbítására, az alkotói- és szólásszabadság korlátozására tett fenyegető lépés ellen. Különösen felháborító volt látni a mainstream baloldali média álszent közönyét, amellyel az ügyet szemlélte, miközben tudjuk, mekkora felháborodást keltett volna, ha az ő szellemi holdudvaruk egyik alkotójával történt volna hasonló.
Szövetségünk köszönetet mond a film producerének és alkotóinak, amiért kiálltak az igazukért és végigvitték az ügyet, megmutatva, hogy ma Magyarországon semmilyen fenyegetéssel nem cenzúrázható a szabad és alkotó gondolat.